Sziasztok!
Egyelőre még nem tudom, hogy mi fog ebből kisülni. Soha nem írtam sehova, maximum 1-2 facebook bejegyzést. Rossz az idő, nem jó a kedvem és a gondolataim is egyre borzalmasabbak.
Elmúltam egy pár éve 30 éves, de még nem vagyok 40. Van 2 gyermekem és a férjemmel bruttó 12 éve vagyunk együtt. Volt egy pár hónapos kihagyásunk a közelmúltban, erről majd talán később mesélek.
Jelenleg élem a frissen vállalkozók gondtalan életét (ja nem)... Ez a nehézség most az, ami az írásra sarkall, de a probléma szerintem mélyebben gyökerezik.
Dolgozom nagyjából 19 éves korom óta. Az egyetemet abbahagytam 1 év után, mert rájöttem, hogy nagyon távol áll tőlem, amit választottam. Sosem volt igazán önbizalmam, pedig nem vagyok hülye, csak úgy éreztem, hogy sehova nem vagyok elég. Sok pozíciót emiatt meg sem próbáltam és bizony voltak nagyon szar munkáim is. Sok évembe telt mire elhittem, hogy igenis képes vagyok dolgokra, igenis meg tudom állni a helyem. Mégis egyetlen munkahelyen sem éreztem igazán jól magam, sehol sem vetettem meg a lábamat hosszú ideig.
Legalább az utolsó években már nem azért jöttem el egy munkahelyről, mert azt éreztem, hogy nem tudom megtanulni amit kell, hanem mert mindig adódott valami jobb lehetőség. A kálváriám onnan kezdődött, hogy ott hagytam egy olyan céget, ahol ugyan nem kerestem kirívóan sokat és a munkakör sem volt a legjobb, de a társaság az szavakkal leírhatatlanul jó volt. Az ottani kollégákkal a mai napig tartom a kapcsolatot, programokat szervezünk, és van akivel nyaraltam is többször azóta.
Az új helyen beígértek kötetlen munkaidőt, szuper magas fizut, ráadásul közel is volt nekem, így hoztam egy döntést. Most nem térek ki, hogy mi történt ott, de voltak megrázó dolgok, intő jelek is és a végén mennem kellett onnan, mert a hátam mögött odahoztak valakit a helyemre. Nem adtam könnyen a közös megegyezést, így mondhatni anyagilag nem jártam rosszul, akkor pillanatnyilag.
Jött a Covid, a férjemmel külön mentünk és egyedül maradtam 2 gyerekkel. Se munka, se férj, de legalább volt pénzem, így annyira nem voltam kiborulva, azt éreztem, hogy szerencsés vagyok, mert lehetne rosszabb is.
Nagyon sokára sikerült munkát találni. Nagyon megviselt az az időszak.
Elkezdtem dolgozni egy korrekt helyen, korrekt fizetésért, de cserébe a nyakamba szakadt egy olyan munkakör, hogy azt gondoltam ebbe bizony bele fog törni a bicskám. Nem kaptam olyan mértékű kollegiális segítséget, mint amire számítottam, így ha az akkori főnököm nem áll mellém, akkor feladtam volna.
Mielőtt munkába álltam, akkor kezdtem el kitanulni valamit, ami nagyon megtetszett, és kiderült hogy tehetségem is van hozzá. Egyszerre tanultam ki a szakmámat és próbáltam helytállni az új helyemen. Higgyétek el, hogy nem volt könnyű! Nem is tudom hogyan sikerült.
Közben a férjemmel sikerült újra egymásra találni, sok teher lejött rólam és minden kezdett rendbe jönni az életemben. Annyira belejöttem a munkába is, hogy meg tudtam tenni, hogy másodállásban a szakmámnak hódolhassak. Persze az sem volt egyszerű, hogy esténként, és néha hétvégente is dolgoztam, de nem számított, hiszen végre egyszer igazán azt csinálhattam, amit szeretek. A munkahelyen megszakadtam minden nap, és igazi barátságok sem születtek 1 év után sem.
Pár hónap kettős élet után azonban felmerült a férjemben -és fel is vetette-, hogy mi lenne, ha a hobbim, a hivatásom lenne. Először nem akartam, nem mertem. Jött a sok jótanács a családtól, ismerősöktől, hogy ne adjam fel a biztosat, nem fog menni ezért meg azért. A férjem csak egyre biztatott, hogy de igen menni fog, minden rendben lesz ő tudja és támogat engem. Így hát újra hoztam egy döntést. Mérlegre állítottam, hogy a magam ura leszek, én osztom be az időmet, többet lehetek a családdal, de tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű, és hogy vannak negatívumok is.
Minden kezdet nehéz, sokszor voltam ebben a szituban, így az első hónapom nem okozott csalódást, viszont nagyon meglepett, mikor a 2. hónapban megtripláztam az előző havi bevételemet. Iszonyat boldog voltam! Végre jól érzem magam ott ahol vagyok, új embereket ismerek meg, szeretem amit csinálok, kikapcsol, feltölt. Elkezdtem pozitívan látni a jövőt!
Csak aztán sajnos a várva várt felívelés elmaradt... Vígasztaltam magam, hogy nyár van, mindenki nyaral, jó lesz csak ki kell tartani. Már egy pár napja, talán hete érezem, hogy stagnálok, de nem mertem elkészíteni a kimutatásokat. A 2. hónaphoz képest egyre kevesebb sajnos a bevételem. Feléltem a megtakarításomat és ilyen kevés saját pénzem nem emlékszem mikor volt utoljára.
Mondjuk ki: eltart a férjem... nem teljes egészében, de a mérlegem nem sok hasznot mutat a kiadások mellett.
A legrosszabb, hogy az elszabaduló energiaárak, a dráguló élelmiszerek, és rengeteg cég csődközeli állapota nem sok jóval kecsegtet. Férjem azt mondja tartsak ki! Attól félek, hogy ha most nem keresek magamnak valami munkát, akkor később még nehezebb lesz, amikor rengeteg embernek megszűnik a jelenlegi munkahelye. Annyira el vagyok keseredve, hiszen nem erre számítottam és tudom mekkora égés lesz azok az emberek előtt, akik már előre megmondták, hogy nem fog menni.
Egész életemben csak azt éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, nem az utamat járom. Végre azt csinálhatom, amit szeretek, de most úgy tűnik, hogy ez sem az, ahol lennem kell.